Önismereti könyvek
"A fizikusok szerint a világunk minden mozgása, történése egyetlen erőre, egy nagyon egyszerű törvényre vezethető vissza. A testek, tömegük arányában vonzást gyakorolnak egymásra. Gravitációnak hívják. Ez a szimpla kis összefüggés, illetve az általa indukált változások viszont olyan bonyolult, érthetetlen és ismeretlen létezőket hoznak létre végül, mint az emberi lélek."
interjú - ismeretterjesztő - magyar nyelvű - magyar szerző - párkapcsolat - pszichológia
"Történt egyszer, hogy Dionüszosz, a bor és mámor istene, aki éppen a világot járta, hogy megossza az emberekkel a szőlőtőkék titkát, észrevette, hogy kedves tanítója, Szilénosz hiányzik a kíséretéből. Elkeseredett, mert nagyon kedvelte az öreget. El is indult tigrisfogatú aranyszekerén, hogy megkeresse."
"Kivétel nélkül minden alkalommal úrrá lesz rajtam a félelem, amikor hozzáfogok az íráshoz. Ez különösen akkor igaz, ha észreveszem, hogy a kutatásaim eredményei ellentétesek a jól bevett hiedelmekkel vagy elképzelésekkel. Ilyenkor aztán nem sokat várat magára a gondolat: Ki vagyok én, hogy ezt állítsam?"
Lassan telnek a másodpercek, a percek, az órák, a napok, a hetek, a hónapok, az évek és az évtizedek.
Az idő halad, megy előre a maga útján.
Az idő nem vár senkire.
Az idő nem vár sem rád, sem rám.
Az idő nem vár meg.
Az idő nem fog megállni, nem fog lelassulni, nem fog gyorsabban haladni.
Az idő így vagy úgy, de el fog telni.
Tánczos Lívia
gondolkodásmód-tanácsadó könyve
Vedd a saját kezedbe az életed irányítását!
A jövő könyve.
Itt és most vagyunk abban a kiváltságos időszakban, hogy változtathatunk az életünkön, hiszen minden egyes külső körülmény erre sarkall minket.
Folyton változó jövőnkben néha semmi sem biztos. Tanácstalanok vagyunk, nem tudjuk, miről hogy vélekedjünk, hogyan döntsünk.
Kezedben tartod a saját, személyre szabott stresszmentesítő programod.
Az életben mindenkinek van csomagja. Nem indulhatunk útnak tanulnivalók, megélnivaló pillanatok, feladatok nélkül, és ha mélyen a szívünkbe tekintünk, ezeket bizony nem mindig könnyű átvészelni.
BSZ - MI VÉGEZTÜK EL A MUNKA OROSZLÁNRÉSZÉT, MÉGIS MÁS KAPTA A DICSÉRETET. REMEKÜL JÁTSZOTTUNK A MECCSEN, DE MINTHA EZT RAJTUNK KÍVÜL SENKI NEM VETTE VOLNA ÉSZRE. FANTASZTIKUS ÖTLETTEL ÁLLTUNK ELŐ A MUNKAHELYÜNKÖN, MÉGIS VALAKI MÁST LÉPTETTEK ELŐ. MIÉRT?
BSZ - Főnixként élni? Döntés kérdése. Megtehetjük, hogy öreg főnixként ragaszkodunk jól megszokott életünkhöz és félelmeinkhez. De dönthetünk másképp is. Magunk mögött hagyhatjuk mindennapi félelmeinket, hogy készen álljunk az újjászületésre.
BSZ - Elvárások szorításában - megfelelés vagy önazonosság?
Tudatos törekvéseink mellett egy sor olyan belső szabály irányít minket, amelyek létezésével talán nem is vagyunk tisztában, mert ezek mások sugalmazott vagy vélt elvárásai alapján épültek fel bennünk.
Így kell kinéznem, ha azt szeretném, hogy... Illik úgy viselkednem, mintha... Nem láthatják meg rajtam, hogy... Mit szólnának, ha tudnák... Ha érvényesülni akarok, akkor... Jobb a békesség, szóval...
BSZ - "Nem az a helyes kérdés, hogy mi van a halál után, vagy hogy mikor fogunk meghalni, hiszen ezt nem mi fogjuk eldönteni, hanem az, hogy mit tehetünk addig, amíg élünk? Meggyőződésem, hogy az egyik legnagyobb felfedezés az életünkben az lehet, hogy van élet a halál ELŐTT!"
BSZ - Tanulságos különbségek a boldog és a boldognak látszó emberek között
"A kérdés nem az, hogy magunknak vagy másoknak éljük az életünket. A kérdés az, hogy időközben elfeledkezve a saját fontosságunkról, magunkat feláldozva csak másoknak élünk (megfelelésből és elvárásból), vagy rájövünk arra, hogy ÉS-ben is gondolkodhatunk.
Olyan hamis világ irányába megyünk, amelyben egy illúziót kergetünk, és olyan példákat látunk magunk előtt, amelyek félrevezetnek minket a boldogságkeresésünk útján."
BSZ - "Mindnyájan azért születtünk a világra, hogy valami csodálatosat alkossunk, kiváló egészségben, boldogságban és jólétben éljük le az életünket, fantasztikus kapcsolatokat alakítsunk ki és felejthetetlen élményeket szerezzünk. Azért írtuk meg ezt a könyvet, hogy az életedbe boldogság, a lelkedbe erő, a szívedbe pedig remény költözzön. Ismerd meg magad a lelked legmélyéig, és tanuld meg szorongások nélkül élvezni az életet új esélyt adva magadnak.
Az a célunk, hogy miután elolvastad a könyvet, cselekedj. Teremts egy új, jobb életet! "
"Ülök a vonaton. Egy vidéki képzésről tartok vissza a fővárosba. Igazából szívesebben autózom, mert legtöbbször kifejezetten jólesik az a pár óra magány, amit egy hosszú út jelent. Az állandó interakció, a másokra fordított figyelem mellett elengedhetetlenül fontosak az egyedül töltött időszakok, amikor kiszellőztethetem a lelkem, rendet tehetek az érzéseim és gondolataim között."
BSZ - Felépülés egy érzelmileg bántalmazó kapcsolatból
Hogyan lehet felépülni egy érzelmileg bántalmazó kapcsolatból?
A 37 éves Kriszta párkapcsolati problémákkal keresi fel a pszichológust, majd fokozatosan ébred rá, hogy nem csak magában kell keresnie a hibát: nárcisztikus férje folyamatosan megalázza, hibáztatja, kritizálja és elfordul tőle. Kriszta úgy dönt, hogy két kisgyerekkel kilép a tíz éve tartó, érzelmileg bántalmazó házasságból.
Ez a válogatás azokból az írásaimból és előadásaimból született, amelyekben a pszichológia üzeneteit éppen ma, mostanában rendkívül fontosnak érzem. Olyannyira, hogy legszívesebben folyvást mondanám, tanítanám ezeket mindenkinek. Terjeszteném…