Generációk Diákszínháza
Paraméterek
| ISBN | 9786150030463 |
| Kiadás éve | 2018 |
| Kiadó | Aktivitás Alapítvány |
| Kötés | puhatáblás |
| Oldalszám | 148 |
| Szerkesztő | Nagy Vanda Krisztina |
| Szerző: | Fekete Anikó |
| Elérhetőség: | Raktáron |
|
"2012 szeptemberétől a Fiatal Értékteremtő Lap (felonline.hu) számára olyan diákszínházi interjúsorozatot készítettem, mely a hazai diákszínjátszás jelenlegi állapotát próbálja feltérképezni. Mindehhez elengedhetetlen volt a múltat vizsgálni." Ez a diákszínházi interjúkötet a hazai diákszínjátszás jelenlegi állapotát próbálja feltérképezni. A beszélgetések egy része a csaknem félszáz éve újraindult mozgalom indítóokát keresik, s az abból következő változásokkal, fejlődéssel foglalkozik. Egy-egy találkozás során arra is fény derült, mi a haszna és értelme a XXI. században a diák színjátszásnak. Az interjúk során olyan szakemberek is megszólaltak, akik nem diákszínjátszó-rendezőként tevékenykednek, hanem moderátorként, zsűritagként vagy kritikusként szoktak véleményt formálni. Képzési rendszerekről, kiépült hagyományokról és speciális fejlesztési területekről (például ének-zene, mozgás) is szó esik. |
|
|
|
|
| Átlagos értékelés: | Nem értékelt |
Leírás
Vajon gondolták-e a XVII-XVIII. században az iskoladrámák kollégista szereplői – a fennmaradt dokumentumokban nevesek és névtelenek –, hogy két évszázadra rá színháztörténészek és pedagógusok drága, ritka kincsként gyűjtik emlékeiket, rajzokat, szövegeket, feljegyzéseket, leveleket? Ők tették a dolgukat, komolyan véve szerepeiket vagy éppen – diákosan – elhuncutkodva még a legdrámaibb jeleneteket is. Számukra mindennapos dolog volt ez, csak sejthetjük, hogy jobban kedvelték, mint a tanórát, a szilenciumot vagy az esti áhítatokat. Mindegy. Kilián István professzor úr és tanítványai jóvoltából vaskos kötetekre rúg az iskoladrámák szakirodalma.
Vajon a XX. század közép-kelet európai viszonyai közepette nem csupán a "derű óráit", hanem az önismeretet és társadalom-kritikát is felvállaló, mással alig pótolható közösségi élményeket teremtő diákszínjátszás történeti jelentőségére, dokumentumainak gyémánt-értékére mikor figyel fel az (akár egyesült) színház- és pedagógiatörténet? Számon tartjuk-e azokat a hősöket és kedvenceket, akik a pódiumról üzenve biztatták autonómiára, szabadságvágyra játszótársaikat és közönségüket?
A munka elodázhatatlan. Hiszen e történetnek a kezdete is a történelem ködébe burkolózik immár. A hősök az élet rendje szerint kivonultak az iskolai színpadokról, sokan immár az életből is. Generációk sorjáznak egy-egy művelődéstörténeti-történelmi fordulót követően, s e periódusok hasonlósága és különbsége hallatlanul izgalmas és fontos. Ezért tartom Fekete Anikó vállalkozását hézagpótlónak. Kiválasztotta az "alapító atyák" (és anyák) közül a megszólíthatókat, a középgeneráció, majd e generációkban fiúi ölelésben vagy éppen fiúi haragban álló újabb és újabb generációk jelentős alakjait. Fontos interjúkat készített velük, róluk, s ezt rendezte kötetbe. A panteon még nem teljes.
Kérjük az olvasót, olvassa kíváncsian, szeretettel, bizalommal az interjúkötetet, biztassa a szerzőt - vagy éppen önmagát - a minél teljesebb kép összeállítására. Nem lesz tanulság nélküli.
Trencsényi László c. egyetemi tanár, aki egykor – ennek már több mint 50 éve – Mezei Éva diákszínjátszó csoportjában "játszta" valamelyik derék mesterembert a Szentivánéji álomban, majd Gyemjád Bednij Fõ utcáját harsogta a szavalókórusban a budapesti Radnóti Gimnázium színpadán.
