Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü

Gergó Dávid

2009 februárjában kezdtem el írással foglalkozni. Akkor születtek meg első rövid novelláim. Abban az időben eléggé érdekelt a filozófia, illetve mindenféle vallási kérdés, így a novellák témái legtöbbször vallásfilozófiai kérdések köré épültek. Később esszéket is írtam, illetve tanmeséket, melyeket a blogomon osztottam meg. 2015-ben írtam meg az első regényemet, Labirintus címmel, majd tavaly, 2018-ban jelent meg a második könyvem, az Újrakezdés. Mindkét könyvemet self-publishing kiadói modellben jelentettem meg, így a nagy könyvesboltokban nem találhatóak meg.

2017-2018-ban elvégeztem egy két féléves szépírói kurzust (a Werk Akadémián), ahol kortárs magyar írók láttak el minket tanácsokkal, illetve véleményezték az írásainkat. Sok mindent tanultam ezen a kurzuson és sok hiányosságomra, visszatérő hibámra is rájöttem, amelyeket a jövőben mindenképp szeretnék elkerülni. Az írás mellett a zene a másik hobbim.

Gyerekkorom óta gitározom, illetve már több, mint tíz éve dobolok is. Mivel mindig a saját dalok érdekeltek, így a dalszövegek írása is elengedhetetlen része lett az alkotásnak. Dalszövegeket igazából már korábban is írtam, amikor még tizenöt-tizenhat évesen csak egyszerű, lázadó punk zenéket játszottunk. Azóta a témák, illetve a közlési mód is nagyban változott. Foglalkozásomat tekintve egy Európai Ügynökségnél dolgozom, ahol rendőröknek tartunk tréningeket Európa-szerte.

Rendezés:
1.800 Ft

Sors. Determinizmus. Szabad akarat. Mit tennél, ha betekintést kapnál a jövődbe, de ez a jövőkép sehogy sem illeszkedne jelenlegi élethelyzetedbe? Elhinnéd, hogy megtörténik vagy foggal-körömmel ragaszkodnál a jelenhez?