Gyermek és ifjúsági
„Gábor gyermekkori történetei a felnőtteket is magukkal ragadják, magam is élvezettel és érdeklődéssel olvastam a két kisfiú kalandjait. Mindenkinek hatalmas szeretettel ajánlom, mert ez a mese elrepít mindenkit az önfeledt játék, a feledhetetlen élmények világába, ugyanakkor sok tanulsággal is szolgál a gyermekek számára.” – Becz Dorottya író és a #mesenagykövet kezdeményezés megalkotója
"Juli vagyok, könyvmoly.
Csak ennyit írtam, egy szóval sem többet. Ezért kaptam karót. Még csak azt sem mondhatom, hogy éktelen nagy igazságtalanság ért. A feladat ugyanis önmagam jellemzése volt, legalább egy oldalban. Én pedig, eskü, rajta voltam, hogy megírjam, ráadásul őszintén, mindent, a láthatatlan buboréktól a titkos terveimen át a hülye kutyámig. Mindent. De valami elvonta a figyelmemet."
"Totál magam alatt voltam ezen az esős, késő nyári, augusztusi napon. Kaptam egy kettest a bioszdolgozatomra, egy tűzvörös pattanást az államra, és tofut az uzsimba. Pfuj! Füstölt tofut!
Épp visszapréseltem a szendvicset a táskámba, amikor valaki elkapta a karomat."
kortárs - magyar nyelvű - német szerő - zaklatás
"- Milyen hamar eltelt a tanév4 - álmélkodott fennhangon, kissé szomorkásan, gondolatait maga elé motyogva Csiporka, a kis csíkos hasú bogárlány.
- Rengeteg újat tanultunk! Sok-sok új barátra leltünk! - kontrázott rá Bíborka, a pillangó."
"-Kit látnak szemeim! Csak nem a kis Manda is jön velünk játszani?
A víz, amit épp kortyolgattam, pont abban a pillanatban döntött úgy, hogy cigányútra megy. Kezemet a szám elé emelve igyekeztem elnémítani hangos köhécselésemet, majd elfordultam, ahogy megéreztem a fülemen a langyos leheletét."
"Ezt már komolyan nem hiszem el! Szerintem nincs még egy ilyen szerencsétlen gyerek a földön, mint én. Miért velem történik megint ilyen? 02:16, már negyedszer ezen az éjszakán. Tizenegyig nem bírtam elaludni, azóta meg félóránként felébredek - morgott magában Botond, ahogy a pirosan világító digitális órára nézett."
Tim átlagos gimnazista, szeret a haverjaival lógni, és az iskolabuszon egy jó fej lánnyal is megismerkedik.
"Arakhnis Mashirasul hátradőlt a székében. A kandallóban addigra alig parázslott a tűz, nem mintha szüksége lett volna a fényre. Már mindent annyiszor átolvasott, hogy fejből tudta a szövegeket. Az igazgató kortyolt egyet ezüstkupájából, s ingerülten csóválta a fejét az asztalán heverő hatalmas iratmennyiségre gondolva."
Holdárnyék sorozat II.
Amy világa szilánkokra tört. Azok árulták el, akikben feltétel nélkül megbízott: saját szülei és barátai gázoltak a lelkébe. Egyes bűnökre nincs bocsánat. Amy Soleil - vagy ahogy egyesek ismerik, Amaranth - azonban erős lány, aki nem fogadja el a vereséget.
"A világon sok különleges hely létezik. A természet sokszínű. Olyan dolgokat mutat az embernek, amitől szeme-szája tátva marad. Ugyanakkor a világ roppant titokzatos is. A legnagyobb csodákat szereti elrejteni, és nem is szól róla senkinek. Mert a titkokat meg kell őrizni.
Igen ám, de az ember vágyik a csodákra, ráadásul kíváncsi is. Fel akarja fedezni mindazt, ami rejtve van, és ha nem talál magyarázatot egy-egy különös esetre, sebaj! Majd kitalál magának egyet. Mióta világ a világ, így születtek a legendák."
"Naplementekor Renzóék a többi felnőttel együtt kimentek a rizsföldekre dolgozni. Renzo nagy szalmakalapot és világos ruhát viselt. Alacsony emberke volt, fürgén mozgott. Vékony testalkata a rizsszedőkéhez volt hasonló. Szigorú ember létére sokat mosolygott, amit sok ember szeretett."
"Liliomvárosban mindenki lázban égett. Így ment ez minden tavasszal a Déli királyság fővárosában, amikor sor került a Nagyvásár megrendezésére. Erre az eseményre lelkesen készült a lakosság, még a legszegényebbeknek is kijutott ilyenkor a szórakozásból"
"A Bronz-szirtek mögött lassan előbukkant a nap, és aranyló fénnyel árasztotta el a Nyugati Királyság partjait. Az ifjú kapitány megállt a hajója, a Viharmadár orrában, távcsövével az egyre közeledő szárazföldet kémlelte, miközben gondolatai valahol egészen máshol jártak."
Hangoskönyv - Te mit tennél, ha elveszítenéd a koronád és félnél hazamenni nélküle? Szófia már tudja, hogy van valaki az erdőben, aki bármikor a segítségére siet, ha szüksége lenne rá.
BSZ - A Millenium expressz sorozat harmadik része.
"Mikor Szike kilépett a sokadik vlagyivosztoki újság szerkesztőségéből, hirtelen dührohamot kapott, és apró fecnikre tépte élete első tudósítását." Megjelent:
Millennium expressz 1. - A potyautas
Millennium expressz 2. - A Fogoly
BSZ - Megbeszéltük a Radóval, hogy naplót fogunk írni, és majd ha öregek leszünk, jót derülünk rajta - így kezdi naplóját a tizenkét éves Laci, becsületesen bevallva, hogy a derülünk szót Radótól gyűjtötte, akinek nyelvész a papája, s ezért igen gazdag a szókincse.