Young adult

Négy kiközösített gyerek, akik barátra lelnek egymásban. Fred, Doug, Brian és Robbie. Kitaszítottak, mert mások és mást szeretnek, mint az átlag. Fred, amiért szeret olvasni, Doug, mert dagi, Brian, aki a táncokért rajong és Robbie, akinek tanár az anyukája.

"Naplementekor Renzóék a többi felnőttel együtt kimentek a rizsföldekre dolgozni. Renzo nagy szalmakalapot és világos ruhát viselt. Alacsony emberke volt, fürgén mozgott. Vékony testalkata a rizsszedőkéhez volt hasonló. Szigorú ember létére sokat mosolygott, amit sok ember szeretett."

"- Elfogadta, hogy itt vagyunk. hogy más is itt van rajta kívül. Napok óta ezt érzem.

- Csodálatosan szép a tollazata.

- Mintha már mi is a környezetéhez tartoznánk.

- Fél éve ide járunk beszélgetni. Itt volt az ideje!

- Tudom, de emberek vagyunk és nem madarak. Nem tartozunk ide."

"A nap a szokottnál halványabban ragyogott a Kontinens egén. A mindig vidám táj most furcsán csendes és kihalt volt. Nem szálltak madarak az égen, nem kószáltak állatok a földeken. Már majdnem azt lehetett hinni, hogy a terület teljesen kihalt."

"A kora tavaszi levegőben a férfi orrába csapó szag félelemről árulkodott. Egyértelmű volt a mindent átható, levegőért, életért rikoltó érzés, a halálfélelem. Az, ami ha távol is van, mégis olyan, mintha egyszerre lenne mindenhol; egyszerre lenne levegő és víz, föld és szikla, anyatej és vér..."

"A nap sápadtan ragyog a szürke felhők ködös egén. A kopár pusztaságban nem nő egy fűszál sem. Mindent sziklák és kövek borítanak. Síri csend honol. Mintha egy árva lélek sem lenne a környéken. Minden egy elhagyatott, sivár és szürke kőpusztára emlékeztetett, egy helyre, ahová a nem kívánatos személyeket üldözik, örök kárhozatra."

"A kora reggeli Nap fénye halványan ragyogott. Még nem bukott elő a horizonton, de sugarai már elérték a sáros pusztát. Az előző napi eső feláztatta a talajt, mocsarat formálva a síkságból. A viharfelhők még mindig az égen szállingóztak, de a nedvességet már kiadták magukból."

"Anya mindig azt mondta nekem, hogy különleges vagyok. A legszebb és legokosabb kislány a világon. Miért is mondott volna mást? Hiszen az édesanyám volt. Természetesen a húgomnak is mindig ugyanezeket mondta. És amikor kérdőre vontuk, hogy mégis melyikünket szereti jobban, csupán ennyit felelt: "Egyikőtöket sem. Mindkettőtöket ugyanannyira szeretlek, csak másképp."

"Az éjszaka sötét volt. Csupán a hold ezüstös fénye derengett a magas füvön. Az égen apró csillagok pislogtak le a mezőre. Csend honolt a területen. A közeli folyó halk csobogását lehetett csak kivenni, és a néha felharsanó tücskök lágy ciripelését."