Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü

Póli Róbert

Póli Róbert Kalocsán élő költő. Főként felnőtteknek szóló verseket ír, elsősorban a világ és az Én kapcsolatáról, az ember belső világának megéléséről. Versei között ezen túlmenően gyakori téma a szerelem, a test és lélek különleges kapcsolódása magával és másokkal. Eddig három kötetete jelent meg: Csillaglélek (2014), Firkafüzet (2015) és test és lélek - szerelemversek (2016).

"Elsősorban verseket írok, már nagyon régóta. Az első verset talán 13 éves koromban írtam, azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal vetem papírra, illetve, újabban, kijelzőre a sorokat.

Visszatekintve eddigi szüleményeimre, nekem is feltűnik a változás a stílusban, témákban, formákban. Míg korábban a szerelem, a felnőtté válás, a világ dolgai érdekeltek, addig manapság a belső világom sokszínűsége és határtalansága ad témákat. Egyesek ez utóbbit spirituális témáknak mondanák, én ettől eltekintek. Önmagam halhatatlan lényéről, lényéből, lényegéből és öröméből írok. Kötetlen formákban.

Verset akkor írok, ha az élni akar. Ha elindul bennem, és szól: itt vagyok! Akkor veszem a tollat, ceruzát, papírt, kijelzőt, és írok. Röviden. Amit nem lehet elmondani néhány szóban, arról hosszan értekezni pocsékolás. Idő és energiapocsékolás. Egyszerűen. Tisztán. Leszűrve a lényeget. Így írok én.

Eddig három önálló kötetben gyűjtöttem össze a termés egy részét; az első a Csillaglélek (2014), a második a Firkafüzet (2015, gyermekversek), a harmadik a Test és lélek (2016, szerelemversek - imádok a szerelemről írni!).

Vannak új terveim is, mert a Mester azért alkot néha, és érlelődik a termés."

Rendezés:
990 Ft 800 Ft

lllusztráld a könyvet, tedd színessé, egyedivé Te magad! Ez egy olyan könyvecske, amely harminc kedves gyermekverseket tartalmaz, és ezek mellé, az üresen hagyott oldalakra rajzolhat, alkothat kedve szerint a család apraja-nagyja, így máris saját illusztrációval díszített, mesevilágba repítő művet kapunk! A Firkafüzet több mint önmaga: olyan egyedi ajándék is válhat belőle, mellyel szülő, rokon vagy barát meglepheti a neki legkedvesebb felcseperedőt.

1.500 Ft 1.200 Ft

Versek a szerelemről, ahogy a sóvárgásból, a beteljesületlen szerelemből egyszer csak beteljesülés lesz, szerelem lesz, mindent elsöprő, mámorító, beborító érzelem. És versek arról, ahogy a testben a lélek megtapasztalja a vágyat, a szeretkezést, annak csúcsait és mélységeit.