Kalandregény
ELŐRENDELHETŐ. Megjelenés: 2024. június 12. (Ünnepi Könyvhét)
"Ruehl számára ott, abban a pillanatban összeomlott a világ. Bátyja kilépett a folyóból, kezében az ernyedt, mozdulatlan testtel, majd térdre rogyott a fövenyen. Jobbjával végigsimított a szeretett arcon, melyből tovatűnt az élet. Aztán felnézett, egyenesen rá."
fantasy, regény, boszorkánydinasztia, alakváltók, kaland, magyar szerző
Korlátozott számban, a készlet erejéig, a két kötet egyben.
Postázás: 2023. augusztus vége!!
Mindörökké 1.
"1554. március hava, Anglia, St. Ignatius apátság
A nő fájdalmas sikolyai egyre gyakrabban törtek fel a torkából. Hangját visszaverte a hideg kőfal, ami így hosszan visszhangzott a helyiségben. Rajta kívül egyetlen ember tartózkodott ott, tőle távol, egy asztal mellett ülve. Füle süket volt az asszony szenvedésére, mintha mi sem történne, teljes nyugalommal tette a dolgát: a kandalló nyújtotta és egy, az asztalra állított gyertya fénye mellett vezette feljegyzéseit egy vaskos könyv pergamenlapjaira."
Mindörökké 2.
"– Na, ez a "bebaszott a gebasz" tipikus esete! – közölte Luna jókedvűen az egybegyűltekkel, majd hozzátette: – Ez a kávé meg valami mennyei!
Olyan hangosan szürcsölt a csészéből, ahogy a szopós malac cuppog az anyja csecsén.
– Kár, hogy nincs hozzá sütemény. Ever igazán hagyhatott volna tartalékot, mielőtt lelép..."
A menekülő főszereplő, hogy kitöltse az amnéziája miatt benne lévő üres teret, álnéven munkát vállal egy színdarab statisztájaként. Nem is sejti, hogy a Theatrum sokkal több, mint rejtőzködésének egy állomása.
Egy szebb jövőért, a múltad démonjaival kell megküzdj.
Veled is megtörtént már, hogy zavaros rémálomból riadva nem tudtad hol vagy? Agyad zakatolva kergette az emlékeket, vajon hol hajtottad párnára a fejed?
Szemed megakad valamin, derengeni kezd, hogy nyaraláson vagy egy idegen apartmanban, egy barátodnál aludtál egy görbe este után, esetleg a TV zajára nyomott el az álom a kanapén.
Ez egy ponyva…
Mi történik, ha minden, ami eddig keretet adott az életnek, megszűnik, és csak az erő számít? Hogyan lehet túlélni ott, ahol az erősebb bármit megtehet?
Kedves Olvasóm!
Van kedved egy kalandos kincsvadászathoz? Egy tárna mélyén vár ránk a nagy démon kincse.
Azt mondod, hogy veszélyes?
Dehogy.
ELŐRENDELHETŐ - A Hívójele: "Gránit" Az utolsó huszonhét trilógia második kötete.
A történet folytatása közben garantáltan nem fog unatkozni az olvasó, mert bár a világvége komoly dolog, de az oda vezető út még lehet roppant szórakoztató!
Alexander B. Hackman gondoskodik erről, aki a trilógia második részében is hozza fergeteges stílusát.
Megjelenés: 2023. május vége
"Az Úr 1548. évében, egy gyönyörű késő májusi éjszakán, amikor éjjel nyíló virágok illatát sodorta magával a langyos szél, és a csillagok fény ezernyi apró lámpásként ragyogta be az égboltot, Lilian Sommerst elérte a vég.
Lilian fiatal volt, ártatlan szépség, tizenhat tavasszal a háta mögött. De a halál nem válogatott. Kiváltképp igaz volt ez egy bizonyos halálnem tekintetében, amely nem ismert kegyelmet. Aki egyszer célkeresztbe került, nem menekülhetett."
UTOLSÓ DARABOK!!!
Leda D'Rasi - Dugonics András Irodalmi Díj 2020 - Fantasy regény kategória - I. helyezett és ETELKA díj
21. század - alakváltó - boszorkány - démon - erotikus - fantasy - férfi főszereplő - humoros - kortárs - magyar nyelvű - magyar szerző - misztikus - női főszereplő - regény - Róma - romantikus - sorozat része - urban fantasy - váltott szemszög
"Szádzsi, az ifjú tálib harcos, remegve emelte vállához az orosz kézi páncéltörőt, és a közeledő helikoptereket kereste vele az égen. Érezte, most Allah is figyel rá, támogatja őt nemes céljában. Az ifjú tudta, nem hibázhat. Alig két hete csúfos kudarcot vallott, és ezt a szégyent a hitetlenek vérével kellett lemosnia magáról."
"Björn Olafson sajnálkozva nézett fel a hatalmas mamutfenyőre. Ez volt a környék legnagyobb élő fája. Akkor élte virágkorát, amikor mamutok meg kardfogú tigrisek mászkáltak körülötte, de mostanra már nagyon megöregedett. Björn őszintén sajnálta, hogy ki kell vágni. Dr. Hans Müller, a Nemzeti Park főbotanikusa szerint azonban előbb-utóbb kidől, és akkor értékes, még "életre való" fák tömegét viszi magával az enyészetbe."
apokalipszis - erőszak - halál - jövőben játszódik - kortárs - kutatás - magyar nyelvű - magyar szerző - nyomozás - regény -sci-fi - váltott szemszög - vírus
"Szikra úgy érezte, hogy ez még egy jó nap is lehet. Ez mondjuk nem tűnt annyira biztosnak abban a helyzetben, amiben jelenleg volt, de ő mindig bízott a megérzéseiben. Úgy gondolta, emiatt is van még mindig életben. Itt és most pedig csak ez számított. No meg persze a gyorsaság."
barátság - fantasy - férfi főszereplő - kortárs - magyar nyelvű - magyar szerző - misztikus - new adult - regény
"Sok ezer évvel ezelőtt...
Hekaté a völgyben meghúzódó apró falu fényeit nézte a távolból, és ösztönösen szorosabbra fogta az ölelést a karjában tartott puha csomag körül. Az időjárás tombolt, pedig már sok nappal maguk mögött hagyták azt az évszakot, amikor a táj dermesztő világgá változott; szinte teljes sötétség uralta még a nappalokat is, és a talajból sarjadó növények fagyhalált halva adták meg magukat a csontrepesztő hidegnek."
Boston - boszorkány - boszorkányság - Egyiptom - fantasy - humoros - inkvizíció - istenek - kaland - keresztes háború - kiegészítő kötet - kortárs - középkor - Kréta - magyar nyelvű - magyar szerző - mitológia - női főszereplő - ókori görög - Párizs - rézkor - Róma - sorozat része - történelmi fantasy - újkor
Csak a shop.konyvmogul.hu webáruházban kapható!
Leda D'Rasi - Dugonics András Irodalmi Díj 2020 - Fantasy regény kategória - I. helyezett és ETELKA díj
"Közeledett az este. A nap korongja vöröses színűre váltott, mintha egy óriási világító léggömb szállt volna le a horizontra, úgy lebegett az óceán fölött. Dankasirályok és ezüstsirályok szelték az eget, pásztázva a vizet, apró halak után kutatva."
"John Kenderson meglepetten pillantott ki házának ablakán. az épület előtt a Bermuda együttes autója állt meg, s kezében egy csomaggal, az egyik alkalmazott szállt ki belőle. A férfi tudta, hogy házvezetőnője majd átveszi a küldeményt, ezért ráérősen tovább álldogált az ablak mellett, miközben zenekara dolgain gondolkodott."
"John tekintete Bonnie-ra villant, majd szemét lesütve lassan elfordult, hogy betessékelje Holdent a földszinti dolgozószobába. Hellyel kínálta egykori elöljáróját, nekitámaszkodott a számítógépasztalnak és nyugodtan várta, ameddig látogatója belekezdett mondandójába."