Történelmi regény

"William Barton nem várt a halálra. Azt tervezte, hogy maga kopogtat a kaszás ajtaján. Mit kopogtat, egyenesen bezúzza azt! A nyavalyás! Mindent elvett tőle, majd faképnél hagyta, hadd senyvedjen egymaga. Hát micsoda kegyetlenség ez? Mert a vég egy dolog. Ez viszont a földi pokol. Kárhozat, dobogó szívvel, felszakított mellkassal. De majd ő megmutatja!"

"Decimus homlokán kerek izzadságcsepp gyöngyözött, amely a melegtől és a zsigereiben izzó feszültségtől lassan hízva készült a mélybe vetni magát. Egy otromba, fából tákolt, eldolgozatlan padon ült, fejét lehajtva bámulta a földet."

antológia - egyetemes történelem - illusztrált - kortárs - középkor - magyar nyelvű - magyar szerző - magyarság - novella - ókor - újkor

"Bor Ferenc elégedetten dőlt hátra az öreg kúria hatalmas, nyitott tornácán. Szájából pipa lógott, lassan, megfontoltan pöfékelte a füstöt, amely észrevétlenül szállt tova az őszi naplemente nyugalmat árasztó horizontja felé. Szeretett itt üldögélni, kedvelte az a nap nap után ismétlődő szokást, amit oly régen lesett el még édesapja kedvteléseiből."

"Csak mi ketten megyünk vissza megnézni a sírokat. Senki más nem vállalkozik a feladatra, holott valamennyien ébren vannak ezekben az alkonyi órákban. Izzadtan és rémülten ülnek, hallgatnak, lesütik a szemüket, mintha ez a kötelesség meghaladná a képességeiket."

"A hangszerek játéka tökéletes dallammá egyesült a teremben. Felemelő érzés. Leginkább az, hogy ez az én művem. Egy pillanatra felnézek, és figyelmem a zenésztársak átszellemült arcát, a hallgatóságot, a cárt. Megdobban a szívem, lehunyom a szemem, és a szám önkéntelenül mosolyra húzódik. Ez egy szép este lesz."

"Naplementekor Renzóék a többi felnőttel együtt kimentek a rizsföldekre dolgozni. Renzo nagy szalmakalapot és világos ruhát viselt. Alacsony emberke volt, fürgén mozgott. Vékony testalkata a rizsszedőkéhez volt hasonló. Szigorú ember létére sokat mosolygott, amit sok ember szeretett."

"A fesztivál cseppet sem volt unalmas. A lakókocsibódé előtt ittas alakok énekelték összekapaszkodva, teli torokból a számot, amit a soron következő zenekar játszott a színpadon. Csak egy félreeső zuga volt a hatalmas területnek, ahol az esemény megrendezésre került, mégis annyi élet, annyi öröm és pillanatnyi boldogság rejlett benne, hogy Lauren egyelőre nem szándékozott felállni a sörpadról."

"Azt mondják, választhatunk: mi döntünk arról, milyen emberek leszünk. Hazugság. A legnagyobb hazugság. Néha meg kell tennünk azt is, amitől felfordul a gyomrunk, ami ellen mindig teljes szívvel lázadunk. Be kell hódolnunk olyanoknak, akiket gyűlölünk, akikre sosem szerettünk volna hasonlítani."

"Lágy szellő simogatta Katsumi arcát a meleg tavaszi délutánon. A cseresznyefa virágának szirmai akár a hó, úgy hullottak lába elé a zöldellő kertben. A palotához tartozó udvaron a színes krizantémok is az új évszak beköszöntét jelezték."

"Hollywood "glamourja", a világ legjobb tíz szimfonikus zenekara közé sorolt Los Angeles-i Filharmonikusok hangversenyei, a Plácido Domingo igazgatta Los Angeles-i Opera nemzetközi hírű énekeseit vendégül látó dalszínház sikerei mellett az Angyalok városának színházi élete már-már figyelmen kívül hagyható."

"- Második osztályba már másik iskolában fogsz járni - mondta Anya. - Elköltözünk.

A kislány nem értette, miért kell elköltözni a Nagypapa házából, amikor ott olyan jó.

Beleszületett a szegénységbe. Honnan is tudhatta volna, hogy nem az a világ legtermészetesebb dolga, hogy kilencedmagával lakjon egy szoba-konyhás családi házban? Neki ez volt a biztonság."

"Ma már történelem, mégis nagyon kevesen tudják (tudhatják), mi volt az oka, hogy a második világháború befejeződése előtt hat hónappal megkezdték a Magyarországon élő német nemzetiségű, 17-35 év közötti nők és a 16-45 év közötti munkaképes férfiak internálását a Szovjetunió különböző területeire.'