Történelmi regény
"William Barton nem várt a halálra. Azt tervezte, hogy maga kopogtat a kaszás ajtaján. Mit kopogtat, egyenesen bezúzza azt! A nyavalyás! Mindent elvett tőle, majd faképnél hagyta, hadd senyvedjen egymaga. Hát micsoda kegyetlenség ez? Mert a vég egy dolog. Ez viszont a földi pokol. Kárhozat, dobogó szívvel, felszakított mellkassal. De majd ő megmutatja!"
"Decimus homlokán kerek izzadságcsepp gyöngyözött, amely a melegtől és a zsigereiben izzó feszültségtől lassan hízva készült a mélybe vetni magát. Egy otromba, fából tákolt, eldolgozatlan padon ült, fejét lehajtva bámulta a földet."
antológia - egyetemes történelem - illusztrált - kortárs - középkor - magyar nyelvű - magyar szerző - magyarság - novella - ókor - újkor
"Bor Ferenc elégedetten dőlt hátra az öreg kúria hatalmas, nyitott tornácán. Szájából pipa lógott, lassan, megfontoltan pöfékelte a füstöt, amely észrevétlenül szállt tova az őszi naplemente nyugalmat árasztó horizontja felé. Szeretett itt üldögélni, kedvelte az a nap nap után ismétlődő szokást, amit oly régen lesett el még édesapja kedvteléseiből."
"Csak mi ketten megyünk vissza megnézni a sírokat. Senki más nem vállalkozik a feladatra, holott valamennyien ébren vannak ezekben az alkonyi órákban. Izzadtan és rémülten ülnek, hallgatnak, lesütik a szemüket, mintha ez a kötelesség meghaladná a képességeiket."
"A hangszerek játéka tökéletes dallammá egyesült a teremben. Felemelő érzés. Leginkább az, hogy ez az én művem. Egy pillanatra felnézek, és figyelmem a zenésztársak átszellemült arcát, a hallgatóságot, a cárt. Megdobban a szívem, lehunyom a szemem, és a szám önkéntelenül mosolyra húzódik. Ez egy szép este lesz."
"Naplementekor Renzóék a többi felnőttel együtt kimentek a rizsföldekre dolgozni. Renzo nagy szalmakalapot és világos ruhát viselt. Alacsony emberke volt, fürgén mozgott. Vékony testalkata a rizsszedőkéhez volt hasonló. Szigorú ember létére sokat mosolygott, amit sok ember szeretett."
303 februárjában tűz üt ki a nicomediai palotában. Másnap Diocletianus császár kiadja első keresztényüldöző rendeletét.
"Azt mondják, választhatunk: mi döntünk arról, milyen emberek leszünk. Hazugság. A legnagyobb hazugság. Néha meg kell tennünk azt is, amitől felfordul a gyomrunk, ami ellen mindig teljes szívvel lázadunk. Be kell hódolnunk olyanoknak, akiket gyűlölünk, akikre sosem szerettünk volna hasonlítani."
"Lágy szellő simogatta Katsumi arcát a meleg tavaszi délutánon. A cseresznyefa virágának szirmai akár a hó, úgy hullottak lába elé a zöldellő kertben. A palotához tartozó udvaron a színes krizantémok is az új évszak beköszöntét jelezték."
"Hollywood "glamourja", a világ legjobb tíz szimfonikus zenekara közé sorolt Los Angeles-i Filharmonikusok hangversenyei, a Plácido Domingo igazgatta Los Angeles-i Opera nemzetközi hírű énekeseit vendégül látó dalszínház sikerei mellett az Angyalok városának színházi élete már-már figyelmen kívül hagyható."
"- Második osztályba már másik iskolában fogsz járni - mondta Anya. - Elköltözünk.
A kislány nem értette, miért kell elköltözni a Nagypapa házából, amikor ott olyan jó.
Beleszületett a szegénységbe. Honnan is tudhatta volna, hogy nem az a világ legtermészetesebb dolga, hogy kilencedmagával lakjon egy szoba-konyhás családi házban? Neki ez volt a biztonság."
"Ma már történelem, mégis nagyon kevesen tudják (tudhatják), mi volt az oka, hogy a második világháború befejeződése előtt hat hónappal megkezdték a Magyarországon élő német nemzetiségű, 17-35 év közötti nők és a 16-45 év közötti munkaképes férfiak internálását a Szovjetunió különböző területeire.'
"A támadók egyike sem akarta, hogy így végződjön. Még a legvérmesebbek sem, akiknek szíve tele volt őszinte gyűlölettel. Nem, ez a borzalom eszük ágában sem volt. Csak meg akarták leckéztetni a kölyköket."
"Megvallom az igazat, mindig idegenkedtem ugyan a telegráf-hivatalnokságtól és örömesebb léptem volna a postatanfolyamra, vagy akár a tanítói pályára, sőt a színészetre is gondoltam: azonban most, midőn már szinte a cél előtt állottam, atyám parancsoló levele, hogy hagyjak fel a nem nekem való egészségrontó pályával - fájdalommal töltötte el szívemet."
"A vádlottal 1944. évi december hó 27. napján találkoztam először. Irodámban ezen a napon házkutatást tartottak a nyilasok és annak végeztével bekísértek az Andrássy út 60. szám alá. Kihallgatásom alkalmával a szobába lépő és engem ismerő Bányász körzetvezető felhívta a közben ugyancsak a szobába jövő bőrkabátos, kézigránáttal, géppisztollyal és gumibottal ellátott magam ember figyelmét rám, mint zsidóbujtatóra."