Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü

Török Viola

Török Viola vagyok, Debrecenben születtem, és vidéken nőttem fel. 9-10 éves korom óta írok, imádom azt a világot, amit ezzel alkottam magam köré legtöbbször versek formájában. Ebbe a világba engedtem betekintést, a „Soha ne nézz vissza!” című kötetemmel, ami 2017-ben látott napvilágot a Colorcom kiadó gondozásában. A kötet érdekessége az lett, azon kívül, hogy egy sztorit mesél el, hogy saját illusztrációk találhatók a legtöbb vers mellett. A borító is az én tervem volt. Ezzel talán el is árultam, hogy rajzolni is nagyon szeretek, festeni is egyébként, és mindenféle kreatív hobbim is van. Időm kicsit kevés ezekhez mostanában, ugyanis a sminkes karrierem építgetem, valamint kozmetikusként egy folyamatosan fejlődő szakmában dolgozom, ami sok-sok képzéssel jár. De végül is soha nem ismertem az unalom szót, úgyhogy általában ezer fordulaton pörgök.

Az írással is van tervem természetesen, regények születését sem zárom ki az elkövetkezendő években, jelenleg azon dolgozom, hogy később napokra eltűnhessek írni. 

Sosem tartottam hivatásnak az írást, mert nem hittem, hogy adhatok velük másoknak, de az olvasói visszajelzések, és a sok változás után, ami az életemben történt, rádöbbentem, hogy szeretek adni a szavakkal is, hogy számítanak az én szavaim is, és meg akarom mutatni mi rejlik még bennem.

Rendezés:
1.690 Ft

„Annyiszor kudarcba fulladt ez a "lépjek túl rajtad” dolog, hogy végül feladtam. Csak ültem háttal a jövőnek, arccal feléd."