Talán tündérmese

Boszorkánydinasztia könyvsorozat 3. része. Van, hogy a múlt gúzsba köt. Fairy a Dinasztia legtitokzatosabb tagja. Jéghideg, távolságtartó, érzelemmentes. Saját bevallása szerint előbb ugrana fejest az első működő vulkánba, semhogy egy férfihoz legyen kötve. Igen ám, csakhogy az Égieket nem érdekli a boszorkány véleménye. Ők úgy szövik a szálakat, ahogy a legjobbnak tartják, így Fairy sem kerülheti el a sorsát. Vagyis a férfit, aki – akarja vagy sem – a párja.

A kérdés csak az: mit tenne meg, hogy szabaduljon a helyzetből? Ruehl, az alakváltók koronahercege vadászatra indul. Prédája a számára rendelt nő, akit udvarlás helyett becserkészéssel kell elejteni. A férfi számára nem kis kihívás a boszorkány, ő azonban nem adja fel. Ahogy a múlt darabkái lassan a felszínre kerülnek, Ruehl megérti, mi lapul az ellenséges pillantás mögött, és felveti a fejét a kétség. El tudja-e feledtetni a nővel az élet rémségeit? Míg ők ketten egymás kitartását teszik próbára, a háttérben az Ítélőszék sem tétlenkedik. Vezérük meggyöngült egészsége sötét felhőként borul a szövetségre, és felbukkan egy ifjú katona, aki vakmerő tervvel áll elő, hogy visszaállítsa mestere egykori hatalmát.

A sorozat harmadik részében az írónő a vadregényes Afrikába kalauzolja az olvasót, és miközben megmutatja, mire képes a vak gyűlölet, bebizonyítja, hogy a szerelem még a legmélyebb sebeket is képes begyógyítani. Mert attól, hogy egy történet rémesen indul, még lehet tündérmese a vége.