Rácsok ​a gyerekszoba ablakán (pdf)

Örvény
Utazunk ​képzeletben, álmunkban és a valóságban. A valóság egy pillanat oly hamar elszalad. A jó és a rossz egyvelege ez, az ismeretlen hidege az ismert melege. Múlt, jelen, jövő, ami adatik. Utazunk, érzünk, vágyakozunk, elszakadunk. Ölelésünk szerelem, vad szenvedély, ölelésünk búcsú, hideg válás, megértés vagy közöny. Utazunk benne. Rövid és hosszú ez az út. Mindenkinek meg van írva, ezt szokták mondani. De ott a radír. Amit megírtak, ki lehet törölni, át lehet írni. Mindenki maga döntheti el, merre megy. Az út nem csak egyenes, meredek és lejt. A térkép ugyan segít, de sokat elfed. Az út rejtett, előtted sokan használták. Lépted nem azonos az előtted járóéval. Iránytű is segít, ha tudod, merre akarsz menni. Ha a kör közepéről indulsz, végtelen a lehetőséged. Ha lentről haladsz, felfele halad utad, ha legfelül vagy, lezuhanhatsz. Tudod, mit akarsz, vagy hagyod, sodorjon az áradat? Megérzéseid sokszor kisegítettek, vagy cserbenhagytak, az ellenségeid csapdát emeltek, a barátaid veled haladtak. Bízol, vagy nem bízol, kérdezel vagy válaszolsz. A világ nem áll meg, a Föld forog. Az idő, a tér, a szívverés mind lüktet, hajt, olyan ez, mint a feldobott labda: elérsz a csúcsig, majd visszapattansz. Kötelékek és gátak fognak, szemét és tisztaság kavarog veled. Választhatsz. A tiszta nem mindig tiszta, csak néha azt hiszed. A szemetet el kell takarítanod. Az utadon megállhatsz, előre- és visszatekinthetsz, ám oldalt is van világ. Megtorpanhatsz, tétovázhatsz. Valami mégis tovább hajt. Nincs megállás. Az örvény felcsap, lecsitul. Eltűnsz benne, újra felbukkansz. Ilyen időben és térben utazunk. Együtt. Valamennyien. De mégis mindenki egyedül. Ahogy te is teszed, épp most, ahogy látlak, ahogy figyellek.