Krimi
BSZ - A rendszerváltás után tíz évvel hazatelepülő dúsgazdag emberre hívja fel figyelmét a miniszterelnöknek az amerikai nagykövet. Kiderül, onnan azért kellett elmenekülnie néhány barátjával, mert az ottani rendőrségnek feltűnt, dél amerikai bűnözőknek, terroristáknak, vegyi és biológiai fegyvereket gyártottak. A magyar titkosszolgálat elfogadja a CIA segítségét, hogy a messzire nyúló, bűnözői szálakat felgöngyölíthessék.
E-könyv - Évtizedekkel korábban egy fülledt nyári napon a Mississippi lápvidékén egy ördögűző szertartás tragikus véget ér. Napjainkban egy fiatalembert - aki élete első bő évtizedéből semmire nem emlékszik - különös képességei átokként nyomasztanak. Egy ködös délutánon megmenti egy hasonlóan különös sorsú ismeretlen lány életét, de ez nem csak kezdete, hanem befejezése is lesz egyben egy hihetetlen küldetésnek. Mindeközben egy sátánian sötét lelkű, legyőzhetetlennek tűnő gyilkos szedi áldozatait. A szálakat a deja vu jelenségének elképesztő magyarázata köti össze, majd fűzi egyetlenné a megrázó erejű befejezésben.
"A zuhanyrózsából forró cseppek ezrei zúdultak a testére. Ahogy szokta, most is csak a meleg vizes csapot nyitotta meg, és a maximumra tekerte. A kabint pillanatok alatt kitöltő perzselő gőz átjárta a tüdejét, és izzásig hevített reszelőként dörzsölte kivörösödött bőrét. Ez a hevenyészett purgatórium nélkülözhetővé tette a tusfürdő használatát, amiből ebben az idegen lakásban csak nőit talált."
Évtizedekkel korábban egy fülledt nyári napon a Mississippi lápvidékén egy ördögűző szertartás tragikus véget ér. Napjainkban egy fiatalembert - aki élete első bő évtizedéből semmire nem emlékszik - különös képességei átokként nyomasztanak. Egy ködös délutánon megmenti egy hasonlóan különös sorsú ismeretlen lány életét, de ez nem csak kezdete, hanem befejezése is lesz egyben egy hihetetlen küldetésnek. Mindeközben egy sátánian sötét lelkű, legyőzhetetlennek tűnő gyilkos szedi áldozatait. A szálakat a deja vu jelenségének elképesztő magyarázata köti össze, majd fűzi egyetlenné a megrázó erejű befejezésben.
(Limitált példányszám. Fekete borítójú változat utolsó darabjai várják olvasóikat.)
Csak a shop.konyvmogul.hu webáruházban kapható!
"A zuhanyrózsából forró cseppek ezrei zúdultak a testére. Ahogy szokta, most is csak a meleg vizes csapot nyitotta meg, és a maximumra tekerte. A kabint pillanatok alatt kitöltő perzselő gőz átjárta a tüdejét, és izzásig hevített reszelőként dörzsölte kivörösödött bőrét. Ez a hevenyészett purgatórium nélkülözhetővé tette a tusfürdő használatát, amiből ebben az idegen lakásban csak nőit talált."
Évtizedekkel korábban egy fülledt nyári napon a Mississippi lápvidékén egy ördögűző szertartás tragikus véget ér. Napjainkban egy fiatalembert - aki élete első bő évtizedéből semmire nem emlékszik - különös képességei átokként nyomasztanak. Egy ködös délutánon megmenti egy hasonlóan különös sorsú ismeretlen lány életét, de ez nem csak kezdete, hanem befejezése is lesz egyben egy hihetetlen küldetésnek. Mindeközben egy sátánian sötét lelkű, legyőzhetetlennek tűnő gyilkos szedi áldozatait. A szálakat a deja vu jelenségének elképesztő magyarázata köti össze, majd fűzi egyetlenné a megrázó erejű befejezésben.
"Jackie akkor is kiszúrta volna a repülő utasaira várakozó tömegből a szürke egyenruhás rendőrnőt, ha az történetesen nem tartja a kezében a Jacklyn Simon feliratú táblát. A járőr azonban mindjárt az első sorban állt, kezében a jókora táblával."